Vajon beszélhetünk 1 napról úgy, hogy átlagos? Abszolút eseménytelen? És vajon tényleg félünk reggel rádöbbenni arra, hogy más lesz ez a nap valamilyen szempontból, mint az előző? Firtathatnám még sok-sok mondatban és hagyhatnék 2 választási lehetőséget, mint szoktam. De sztem nincs olyan, hogy átlagos nap. Persze én is használom azt a kifejezést, hogy átlagos volt a napom, de nincs 2 ugyanolyan. vagyis nem lehet átlagosítani. A mai napomról csak annyit, hogy ma szerettem a kémia órát. Tanárnőnk kísérletezett mi pedig néztük.(reménykedve, hogy felrobbantja magát vagy valami történik. pl: milyen vicces lenne, ha kék lánggal égne a haja nem pedig pirossal) Ahogy csinálja a kísérletet valamin meglepődik. Közben megszólal a mellettem ülő srác, hogy: -Mi van veled Józsi? erre a tanárnő megszólal: -Hát én nem is tudom.[mint említettem nő a tanárunk] Hatalmas röhögés a tanteremben kb 2 percig. Na mind1 lapozzunk. Ismét találkoztam az osztályunk által már "favorizált" 2 "magas" értelmiségű egyénnel az évfolyamból. Az egyik annyira bambult, hogy csodálkoztam, hogy nem nyáladzik, akkora nyitott szájjal. Miután a többiek is megerősítették, hogy nem csak én halucináltam, hogy (idézem) ezeknek az emberszerű képződményeknek teljesen szétvan már szívva az agyuk. De hát ez 1 "átlagos" nap volt a széchényi istván gimnáziumban. Ellehetetlenített tanulás(kivéve 1-2 órán), sok drogossal körbevéve, zéró tolerancia a tanárok részéről. No, de mind1 is. Holnap fizika TZ-t fogok írni, szal a mai nap se fogok sokat aludni. Előre sejtem a jegyemet, de azért tanulok rá bőszen, nehogy valami böszmeség legyen.

és végül a mai kedvenc idézetem:

“A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve - anélkül, hogy ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenálhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik.”

XOXO: Winti

"Amíg van, aki féltékeny rám és utál engem, addig valamit nagyon jól csinálok."

"Nem az az erős, aki nem esik el hanem, aki mindig fel tud állni."

A bejegyzés trackback címe: